Hatalmas botrányok a Forma-1-ben
Másolós botrány
Hiába szigorítottak a szabályokon, vannak területek, amelyeket továbbra sem tud ellenőrzése alatt tartani a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). A 2020-as évben egy hatalmas botrány tört ki a Racing Point és a Reanult csapata között, aminek a végén 14 oldalas ítéletben mondta ki az FIA sportfelügyelői testülete, hogy álláspontjuk szerint a Racing Point megsértette a sportszabályzatot, amikor olyan hátsó fékhűtőket használtak, amelyek ugyan megfeleltek a technikai szabályzatnak, de a tervek a Mercedestől származnak. A csapat egyik legközelebbi ellenfele volt akkor a Renault, akik folyamatosan óvásokkal bombázták a sportfelügyelőket a tavalyi szezonban. A döntés végül azt támasztotta alá, hogy a Racing Point által a tervezés és a szezon kezdeti szakasza során vélelmezhetően megszerzett előnyt semlegesítsék elsősorban a Renault javára.
Gumiháború
Még Bernie Ecclestone vezetése alatt a 2005-ös Amerikai Nagydíjon robbant ki egy botrány, ahol végül csak hat versenyzővel rajtolt el a verseny 2005. június 19-én. 2005-ben két gumiszállító volt a Forma–1-ben: a klienseit fokozatosan elvesztő, abban a szezonban három csapattal dolgozó Bridgestone, illetve a mezőnyben már fölénybe kerülő Michelin. Az első jel, ami arra utalt, hogy a Michelin gumijai nem annyira bírják az indianapolisi döntött kanyart, pénteken jött, amikor Ralf Schumacher Toyotájának bal hátsó kereke feladta a küzdelmet a második szabadedzésen a kérdéses kanyarban. A Michelin mérnökei egész péntek éjjel a hiba okát kutatták, a gumigyártó egy halom cseregumit is a pályára szállíttatott – noha ugyanolyan keverékűt, amivel meggyűlt a Toyoták baja –, de nem jöttek rá, mi a gond, így szombaton közölték, hogy nem alkalmasak a gumijaik arra, hogy biztonságosan megtegyék vele a versenytávot a versenyzők. A Forma–1 akkori ura, Bernie Ecclestone nyilvánvalóan tudta, hogy mekkora a baj, de úgy volt vele, hogy ha vasárnapig kihúzzák valahogy botrány nélkül, akkor minden rendben lehet. A csapatok viszont nem így gondolták, és próbáltak valamilyen megoldást kitalálni a Michelin mérnökeivel, a FIA azonban lesöpörte a javaslatokat. A 110 ezres közönségnek így azt kellett néznie, hogy hat autó köröz a versenypályán, mivel a többiek nem álltak rajthoz. A Michelin később igyekezett kárpótolni a szurkolókat, sokaknak visszafizette a jegy árát, a 2006-os Amerikai Nagydíjra pedig vettek 20 ezer jegyet, amit szétosztottak.