Ahogy leteszi a fejét, alszik – ez normális?

Ha valaki mindig és szinte bárhol elalszik, az az alváshiány vagy kórosan megnövekedett alvásigény jele. Ha esténként a lefekvés után azonnal álomba zuhan, az viszont teljesen normális, sőt optimális.
Alvási szokások

Az volna az ideális, ha minden nap azonos időben térnénk nyugovóra, lehetőleg testileg és szellemileg is elfáradva egy kellemesen kialakított hálószobába.

Az emberek 41%-a 10 percen belül képes aludni, további 44% pedig 30 percen belül. Ha még 30 percen túl is ébren fekszünk az ágyban, inkább keljünk fel és csináljunk valami monoton, pihentető dolgot, amíg újra elég fáradtak leszünk ahhoz, hogy el tudjunk aludni. Gyakran csak a stressz-szintünk olyan magas, hogy nem hagy pihenni. Ha van egy rendszeres rituálé, amelyet elalvás előtt teszünk – pl. zenehallgatás, olvasás -, akkor ez szintén segíthet. Az elalvás előtti könyvolvasás 68%-kal csökkenti a stressz-szintet, így a kikapcsoló tevékenységek között ez a No.1. A zenehallgatás 61%-kal, a nyugtató (citromfű- vagy levendula-) tea 54%-kal, az esti séta pedig 42%-kal segít hozzá a pihentető alváshoz. Természetesen létezik még egy kellemes foglalatosság az elalvás előtt: a kedvesünk karján pihenni, ölelni és az elalvás előtti időt szexre fordítani.

Egyébként még a nyugodt alvók is éjszakánként többször is rövid időre felébrednek, de ha ez 3 percnél további ébrenlét, még reggel is emlékezni fogunk rá. Ez különösen izgalmas az élet stresszes szakaszaiban, amikor gyakran ébred a kora reggeli órákban, általában 3 és 4 óra között. Sokan ettől megijednek és túlaggódják, sőt néha depresszióig is fajul ez az aggodalom. Ezért is a hormonok a felelősek. Ekkor a legmagasabb a melatonin nevű alvási hormon szintje, azonban a kortizol nevű stresszhormon csak később kezd el termelődni. Azzal tudunk segíteni, hogy picit felkelünk, felgyújtjuk a lámpát, hogy a melatoninterjedést megakadályozzuk. Amikor teljesen ébren vagyunk, újra ki tudunk kapcsolni – esetleg egy pohár vizet is ihatunk – és gond nélkül visszaaludhatunk.

Kapcsolódó cikkek

Milyen előnyei vannak az elektromos kerékpároknak a mindennapokban?

Milyen előnyei vannak az elektromos kerékpároknak a mindennapokban?

Most azzal foglalkozunk részletesebben, hogy milyen előnyei vannak az elektromos kerékpároknak a mindennapokban ha vásárláson gondolkodnánk.

Miért van több balkezes az ikrek között?

Miért van több balkezes az ikrek között? - 21 izgalmas tény az emberi testről

A köhögésnél kipréselt levegőrészecskék sebessége akár a 300 km/h sebességet is elérheti.

Felnőtt kifestő - 4 nyomós ok, hogy kifestőt vegyél magadnak

4 nyomós ok, hogy kifestőt vegyél magadnak

Ma már felnőtteknek is készítenek kifestőket. Nem véletlenül. Hihetetlen milyen nyugtató hatása van az elmére és még a szorongást is csökkenti. Mutatjuk, hogy milyen hatásai is vannak még ezeken kívül.