4 nyomós ok, hogy kifestőt vegyél magadnak

Vége van annak az időszaknak, amikor csak gyerekek kifestőznek. Ma már felnőtteknek is gyártanak kifestőket és ennek nagyon sok és nagyon nyomós oka van. Amíg színezünk, addig teljesen kikapcsoljuk az elménket és a bennünk dúló feszültség is oldódik. Miért vegyünk magunknak kifestőt? Mutatunk néhány okot, hogy miért is szerezz be magadnak egyet, és miért színezgess esténként, ahelyett, hogy tévét néznél.
Felnőtt kifestő - 4 nyomós ok, hogy kifestőt vegyél magadnak

1. A színek, mint a nyugalom forrása

A színek, nem csak stresszt csökkentenek, nem csak szorongást oldanak, de hihetetlen milyen nyugtató hatással bírnak. Minden színnek másra van hatása, a vörös például élénkít, a sárga színtől vidámak leszünk, a feketétől komorrá válhatunk, a fehér pedig békét teremt a lelkünkben. A nyugalmat a kék és zöld színtől remélhetjük. Ha pedig kevés az energiánk, akkor a narancsszínű ceruzát vegyük a kezünkbe és azzal színezzünk.

2. A színezés, mint agyi relaxáció

Az agyunk túl sok mindenen pörög, gondolkodik egész nap, hiszen dolgozunk, terveket készítünk, majd azokat végre is hajtjuk. Az agy is elfárad. Ha azonban színezünk, akkor az agyunk is pihenhet végre, hiszen ilyenkor nem cikáznak a gondolataink, csakis erre a tevékenységre összpontosítunk.

3. A színeknek pozitív hatása van a szorongásra

Mai világunkban sok minden okoz szorongást. A stressz, a szorongás, azonban mérhetetlenül rombolja az egészséget. A szorongó ember képtelen ellazulni, képtelen jobb színben látni a világot. Ha már az elménket mi magunk nem tudjuk rábírni a változásra, azaz képtelenek vagyunk önmagunkat meggyőzni, hogy ne szorongjunk, akkor bízzuk magunkat a színekre. A kifestőkönyvben található rajzok színezésére ugyanis színes ceruzákat, tollakat használunk, amely színek nagyon is pozitívan hatnak ránk és az elménkre. Néhány percnyi színezést követően is csökken bennünk a szorongás. Ha pedig rendszeresen színezünk, úgy nagyon hamar búcsút is inthetünk a szorongásnak.

4. A színezés, mint hobbi

Azt mondják, hogy az alvási előtti cselekedetek, rituálék meghatározzák, hogy milyen éjszakánk és ezzel együtt, milyen reggelünk lesz. Az esti tévézést például nem ajánlják a szakemberek, hiszen a televízió által kibocsátott kék fény csökkenti a szervezetünkben a melatonin – termelést, ami megakadályozza, hogy az alvásunk nyugodt és pihentető legyen. Azonban az esti olvasás és színezés, segít kicsit lecsendesedni, az alvásunk nyugodttá és pihentetővé válik és másnap biztos, hogy sokkal fittebbek és üdébbek leszünk.

ÉS: EGYÜTT FESTHET AZ EGÉSZ CSALÁD!

Kapcsolódó cikkek

Mi az a Transzcendentális Meditáció?

Mi az a Transzcendentális Meditáció?

Ha azon tűnődsz, hogy "Mi a Transzcendentális Meditáció?", nem vagy egyedül.

Készíts maszkot matcha teából!

Készíts maszkot matcha teából!

Japánban a matcha tea fogyasztásnak évszázados hagyományai vannak. Mondhatjuk, hogy a matcha a zöld teák királynője!

Miért van több balkezes az ikrek között?

Miért van több balkezes az ikrek között? - 21 izgalmas tény az emberi testről

A köhögésnél kipréselt levegőrészecskék sebessége akár a 300 km/h sebességet is elérheti.