Miért fontos, hogy a szülők is kikapcsolódjanak?

A gyermek születését követő időszakban nagyon sok szülő szorong és fél, hogy képtelen lesz eleget tenni a szülői feladatainak, hogy nem fogja megfelelően nevelni a gyerekét, hogy nem lesz elég jó szülő. Mindenki megnyugodhat, ezen a folyamaton a legtöbb szülő átesik, aztán, ahogy a baba fejlődik, úgy a szorongás is alábbhagy. Mindig lesz min aggódni, de minél rutinosabbá válik egy szülő, minél jobban beletanul az anya vagy apa szerepbe, annál könnyebben veszi az akadályokat. Azonban nagyon sokan még így is túlzottan aggodalmaskodók, és túlságosan is maximumon szeretnének pörögni, hogy a lehető legjobb szülők lehessenek. Szakemberek azonban azt javasolják, hogy néha nem árt kisebb tempóra kapcsolni és kikapcsolódni, mert nem attól leszünk jó szülők, ha mindig, mindent tökéletesen csinálunk. Mutatunk 3 olyan dolgot, amelyeken változtatni szükséges, ami egyben elő is segíti, hogy a szülők is lazítsanak, kikapcsolódjanak kicsit a gyermeknevelés mellett, vagy éppen közben.
Miért fontos, hogy a szülők is kikapcsolódjanak? - a gyereknek és a szülőnek is szüksége van némi térre

1. Nem lehet mindig ezer fokon égni

Ez a kijelentés igaz a szerelemre, a házasságra és a gyermeknevelésre is. Szakértők szerint, ha egy szülő túlzottan és mindig maximális erőbedobással akar gyermeket nevelni, nemhogy nem segíti a gyermekét a fejlődésben, még károkat is okoz. Azok a szülők, akik képtelenek kicsit elengedni magukat, olyan stresszt, olyan hihetetlen feszültséget élnek át, amely lehetetlenné teszi a helyes gyereknevelési stratégiák kialakítását, ez pedig nem csak érzelmi megakadást generál a gyermekben, hanem viselkedési problémákat is okoz. A szülő nem lehet mindig ott a gyermek mellett, nem hozhat mindig helyette döntéseket. A gyerekeknek szükségük van a hibák megtapasztalására, hiszen ezekből a hibákból tanulnak.

2. Kevesebb, de minőségi idő

Nem lehetünk mindig ott a gyerekünk mellett, nem foglalkozhatunk mindig csak vele, nem ülhetünk mellette a nap 24 órájában. Néha hagyni kell a gyermeket, hogy egyedül is játsszon, hiszen ezzel fejlődik a kreativitása. Inkább töltsön a gyermekkel kevesebb időt a szülő, de az valóban minőségi idő legyen. Ilyenkor lehet együtt olvasni, fejlesztő játékokat játszani, de a szabad tér, a külön töltött idő is fontos a szülőnek és a gyermeknek egyaránt. A szülőnek a feltöltődéshez, a gyermeknek pedig a készségek és képességek fejlődéséhez. Egy szülő minél inkább azt érzi, hogy a gyermeke mellett kell mindig lennie, annál stresszesebb és szorongóbb lesz, ami viszont negatívan befolyásolja a gyermek fejlődését.

3. Minden szülő más és más

A legrosszabb dolog, amit egy szülő tehet, hogy más szülőkhöz méri magát. Sajnos, a közösségi média felnagyította ezt a problémát, hiszen nagyon sok olyan kép és videó kerül ki az oldalra, amely szorongást okozhat más anyákban és apákban, hiszen a közösségi média felületei tökéletesnek láttatják ezeket a képeket és videókat, arra viszont senki nem gondol, hogy a való életben is ilyen az adott anyuka és kisfia, vagy pedig egy hamis képet lát az adott családról. Mivel nincs két egyforma gyermek, így két egyforma szülő sem létezhet. Ha valaki nem szeretne depressziós lenni, akkor ne a közösségi oldalakon látott dolgokkal foglalkozzon, hanem csakis a saját családjára, a saját, jól bevált nevelési eszközeire koncentráljon.

Kapcsolódó cikkek

Miért fontos, hogy a szülők is kikapcsolódjanak? - a gyereknek és a szülőnek is szüksége van némi térre

Miért fontos, hogy a szülők is kikapcsolódjanak?

A szülő nem ülhet folyton a gyermeke mellett. Amikor a gyermek elér egy bizonyos kort, fontos, hogy egyedül is töltsön el időt, mert ez sok készségét és képességét is fejleszti. A szülőnek is szüksége van egy kis szabadságra. Mutatjuk is, hogy miért!

Nagy vállalás kis akarattal? A nem kívánt gyermek tragédiája

Nagy vállalás kis akarattal? A nem kívánt gyermek tragédiája

A családalapításnál nagyobb vállalkozásba nem is kezdhet az ember.

Önfeledt táborozás - tábor 2024 - gyerektábor 2024

Önfeledt táborozás

Az egy-két hét közös üdülésen kívül a gyerekek nyara gyakran tervezetlenül és – néha bizony – unalmasan telik. Ezt a problémát a szülők sokszor úgy próbálják orvosolni, hogy ők is szabadságot vesznek ki, és otthon maradnak.